Dátum: 2024. március 29. | E-mail
   
 
Oldaltérkép
   

Szabadtéri játékok

 

 Égető labda

Kellék: egy labda

 

Rajzoljunk a földre egy nagy kört. Átmérője annyi méter legyen, ahányan játszunk. A játékosok beállnak a körbe, kiválasztanak maguk közül egy "égetőt". A kiválasztott játékos a körön kívülre megy, kezébe vesz egy labdát és igyekszik valakit eltalálni a körben állók közül.  A megcélzott játékos elkaphatja a labdát, így nem esik ki. Ha viszont az eltalálja, akkor ő is kimegy a körből, és az égető segédje lesz. Ezentúl együtt próbálják kidobni a körben állókat. Egymásnak is dobhatják a labdát a többiek megtévesztésére. A körben állók természetesen ide-oda futkoshatnak. Ha valaki véletlenül kiszalad a körből, akkor már nem is mehet vissza, ő is segéd lesz. Ha a labda valamiképp megáll a körön belül, akkor ki kell dobni. Aki legutoljára marad a körben, az a győztes.

-         Padisák –

 

 Adj király katonát!

 

A játékosokat két, egyenlően erős csapatokra osztjuk. A két csapat játékosai egy-egy, egymástól 8-12 méternyire lévő képzeletbeli vonal mentén sorakoznak fel, egymással szemben. Jó erősen megfogják egymás kezét. A kezdő csapat egyik kiválasztott tagja átkiabál a másik csapatnak:

- Adj király katonát!

- Nem adunk! - felelik az ellenfél játékosai.

- Akkor szakítok! -kiabál nekik vissza.

- Szakíts, ha bírsz! - kiáltja az ellenfél.

Ekkor a játékos elkezd futni és megpróbál két játékos kézfogását elszakítva áttörni közöttük.

Ha ez sikerül, visszamehet csapatához az ellenfél egy katonájával együtt, akit azok közül választhat, akiknek a kézfogását elszakította. Ha az áttörés nem sikerült, akkor nem mehet vissza csapatához, az ellenfél katonája lesz. A következő fordulóban a másik csapat kezdi a párbeszédet.

 

 

 Vadász játék

 

A játék célja, hogy a felsorolt dolgok legtöbbjét összegyűjtse a csapat adott idő alatt úgy, hogy egy helyről csak egy dolgot gyűjthetnek, és mindenhova együtt kell mennie a csapatnak mindig a vezetőt követve, rendben, udvariasan közlekedve.

 

1. reklám táska

2. ibolya

3. állat

4.  falevél

5. lelkipásztor aláírása

6. angol Biblia

7. iskolai dolgozat

8. 1 gömb fagyi

9. újság

10. magyar-orosz szótár

11. könyvtári könyv

12. egy szál virág a ... utca ... -ból

13. Hit Hangjai

14. egy rágógumi

15. teniszütő

16. foci

17. egy darab szemét

18. sapka

19. ... póló

20. kulcs

21. napszemüveg

22. bélyeg

23. képeslap

24. tolltartó

25. kokárda

26. alma

27. boríték

28. naptár

29. .esernyő

30. ... gyermekkori fényképe

 

 Emberhálós röplabda

 

Ez a röplabda nem csak a szokásos két csapatot alkalmazza, hanem egy emberekből álló hálót is. Szükség van egy könnyű, de nagy labdára; oszd a közösséget három csoportra. A harmadik csapat alkotja a hálót. jelölj ki egy 2-láb széles csíkot, a hálónak ezen belül kell maradnia. A másik két csapat nem mehet be a háló területére! Szabályos röpimeccs következik avval a kivétellel, hogy a háló szintén játszik, pontokat kapva minden egyes elkapott labdáért, amit a csapatok a háló felett szándékoznak átjátszani. abban az esetben, ha a háló csupán kiüti a labdát anélkül, hogy elkapnák azt, senki sem kap pontot. A csapatok játékról játékra "forognak"(helyet cserélnek).

 

 Ejtőernyős foci

 
 

Jelölj ki egy 10 m2-nyi területet egy mezőn. Oszd két csapatra a játékosokat. Az egyik csapat a négyzeten belül áll, mindegyik tagja tartja az ejtőernyőt vagy a nagy lepedőt. A másik csapat a négyzeten kívül áll, vagy körülötte szétszórtan vagy egy sorban, ennek a csapatnak van egy focija. Feladatuk egy magas, erős, íves rúgást bemutatni, ami a négyzeten belül ér földet. Ha a labda a négyzetben landol, -anélkül, hogy elkapják az ejtőernyővel- akkor a lövő csapat kapja a pontot. Ha a labdát elkapják az ejtőernyővel, vagy a négyzeten kívül ér földet a labda, vagy úgy ítélik, hogy a labda túlságosan magas vagy íves, a lövők egy élete elment. Mint a baseball-ban, 3 élet után a csapatok helyet cserélnek.

 Kezdőoldal
 Kedvencek közé
Pannon Set